KISOKOS

Összeraktunk egy alap tudáskészletet, aminek birtokában már simán jól érezhetitek magatokat náluk, egy-kettő-három vagy akár négy napig is. Persze, aki még többet szeretne tudni, nyugodtan böngéssze honlapunkat és facebook oldalunkat, a még teljesebb képhez pedig ki kell jönni a FEZEN-re. :D

Mikor lesz a fesztivál?
- A 2018-as FEZEN-t július 25-én 10 órakor nyitjuk ki, onnantól érkezhettek, költözhettek. A fesztivál zárónapját követő délelőttig (Július 29., 16 óráig) maradhattok a területen, érvényes jeggyel.

Vehetek-e jegyet a helyszínen?
- Igen. Egyelőre még úgy néz ki, hogy bérletet és napijegyet is tudsz váltani – kivéve ha azok nyitásig elfogynak, de azt közzétesszük, ha igen. Napijegyeket adott nap 01:00-ig válthatsz nonstop kasszáinkban. Persze a terület véges, így előfordulhat idén is a telt ház, érdemes előre váltani.

Szép kártyával tudok belépőt vásárolni?
- Igen. A SZÉP kártya szabadidő alszámláját tudjuk elfogadni a helyszíni vásárlásnál, de figyeljétek a kassza feliratokat, mert nem mindegyikben van SZÉP kártyás lehetőség.

Mivel fizethetek a fesztiválon?
- Forinttal, legfőképpen készpénzzel, de az ital pultokban paypassos bankkártyát is elfogadunk.

Mit hol találok a fesztiválon?
- Hamarosan közzétesszük a fesztiváltérképet.

Vihetek fényképezőt, fotózhatok a FEZEN-en?
- Igen, de csak szép képeket csinálhattok :D Na jó, bármilyet. A közönség számára nyitott részeken készíthettek képeket, de arra kérünk, hogy ezzel ne zavarjátok se az előadót, se a társaidat, azaz nem biztos, hogy telefonerdővé célszerű varázsolni a koncerteket. Alapvetően a valós időben átélhető élményről szól a fesztivál, az utólagos felidézéshez meg majd mi nyújtunk segítséget. A drónokat viszont hagyjátok otthon, mi majd viszünk.

Kempingezhetek a FEZEN-en?
- A korábbi évekhez képest kiemelkedően magas az érdeklődés a fesztiválra - ismét nagy köszi! ❤ . Szeretnénk a helyszín befogadóképességéhez mérten a lehető legtöbb fesztiválozónak kényelmes és biztonságos sátorozást biztosítani, a magas számú bérletes vendégünk miatt indolkolttá vált, hogy külön kempingjegyet vezessünk be, ide kattintva  tudsz váltani, ha még nem tetted. A kempingjegy egy darab kétszemélyes sátorhelyre érvényes - a fesztivál kempingjét csak előre megváltott kempingjeggyel lehet használni, ha azok elfogytak, már nem tudunk sátorozásra lehetőséget biztosítani a területen.

Hol tudok parkolni?
- A fizetős parkoló az Új Váralja sor felől közelíthető meg, szerdán 10 órától fogadja az autósokat. Napijegyek adott nap 10 órától másnap 10 óráig érvényesek - 1000 Ft/nap áron, bérletek 3000 Ft/4 nap áron válthatóak a helyszínen.

Fog esni?
- Nem :D Persze nem tudjuk, de egy esőkabát például jelentősen javíthat a komfortérzeten. Esőnap nincs a fesztiválon. Katasztrófavédelmi vészhelyzet esetén természetesen félbeszakítjuk a programokat, hiszen az első, a Ti biztonságotok. Figyelünk rátok, éppen ezért arra kérünk, hogy kövessétek a biztonsági személyzet utasításait, és célszerű figyelni a weboldalunkat és a Facebook oldalunkat ahol minden fontos eseményről azonnal hírt adunk.

Vihetek magammal ételt, italt?
- Mi azzal is készülünk, így inkább ne tedd, azaz a fesztivál területére tilos behozni szeszesitalt, üdítőitalt, egyéb büféárut. A kemping területére behozhattok nem kereskedelmi mennyiségben élelmiszert. Persze nagy hőségben nem szeretnénk, ha víz nélkül kellene sorban állnotok, így fejenként 2 db maximum 2.5 literes PET palackban hozhattok magatokkal vizet.

Trafik lesz?
- Igen, tudsz dohányárut vásárolni.

Mikor érdemes kimenni?
- Szerintünk szerdán délben és kint kell maradni vasárnap reggelig. A gyorsabb, kényelmesebb bejutás érdekében az Új Váralja sor felőli bejáratot használjátok, mert a Mártírok útja felől egy vasúti felüljárón keresztül tudtok bejönni, ahol biztonsági okokból maximum egyszerre 50 főt engedhetünk át. A nappali időszakra is kitaláltunk nektek remek programokat, játékokat, ott lesznek civil barátaink, és a FEZEN rádió is segít felkészülni az újabb koncertáradatra.

Van kiürítési útvonal terv?
- Igen, ezen a linken elérhető: http://www.fezen.hu/kiuritesi-terv

És bónuszként a klasszikus kérdés 2013-ból, a gyakorikérdés.hu oldalról:
Hogy kell táncolni a FEZEN-en?
- Ahogy szeretnétek, csak érezzétek jól magatokat, és hagyjátok, hogy mások is így tegyenek :D